2012. január 19. csütörtök, 22:30 - Balogh Balázs Teremtorna Győrben

Már egy hete együtt készül csapatunk a tavaszi idényre. Termi edzés, futófolyosó és uszoda is szerepel az első időszak programjában. Néhányan távoznak a csapattól, de lesznek érkezők is. A tárgyalások még tartanak, azok végeztével tájékoztatjuk a szurkolókat igazolásainkról.

Napi két edzés szerepel a programban, amelyből a hétvégikétnapos győri teremtornán "kapcsolódhatnak" ki a fiúk. A jövő héten is napi két edzéssel folytatjuk a felkészülést, majd pénteken edzőtáborba utazik a csapat Umagba. Az első felkészülési mérkőzésünket február 8-án szerdán játsszuk hazai pályán az NB II keleti csoportjában szereplő Cegléd ellen. A többi mérkőzés pontos időpontját is hamarosan közzé tesszük.

Az első bajnoki mérkőzésünkön február 25-én, szombaton, Szigetszentmiklóson lépünk pályára.

 

X. ALCUFER KUPA
VII. HORVÁTH FERENC EMLÉKTORNA
2012. 01. 21-22. szombat-vasárnap


„A” CSOPORT                                     „B” CSOPORT                     „C” CSOPORT                               „D” CSOPORT
VIDEOTON PUSKÁS AKADÉMIA           AJKA                                        TATABÁNYA                                 GYIRMÓT
GYŐRI ETO FC                                  VESZPRÉM                                      SVSE                                        CSORNA
LIPÓT                                                        ÖTTEVÉNY                       GYŐRSZEMERE                                 MTE
BÁGYOGSZOVÁT                             JÁNOSSOMORJA                   MÉNFŐCSANAK                            KORONCÓ

 

„A”-„B” CSOPORT „C”- „D” CSOPORT
2012. január 21. (szombat délelőtt) 2012. január 21. (szombat délután)
9.00 óra LIPÓTBÁGYOGSZOVÁT                                     14.00 óra GYŐRSZEMEREMÉNFŐCSANAK
9.25 óra ÖTTEVÉNYJÁNOSSOMORJA                           14.25 óra MTEKORONCÓ
9.50 óra GYŐRI ETO FC – LIPÓT                                         14.50 óra TATABÁNYAMÉNFŐCSANAK
10.15 óra VESZPRÉMÖTTEVÉNY                                   15.15 óra CSORNAMTE
10.40 óra AJKABÁGYOGSZOVÁT                                     15.40 óra SVSEGYŐRSZEMERE
11.05 óra VIDEOTON PA – JÁNOSSOMORJA                     16.05 óra GYIRMÓTKORONCÓ
11.30 óra GYŐRI ETO FC – BÁGYOGSZOVÁT                   16.30 óra TATABÁNYAGYŐRSZEMERE
11.55 óra VESZPRÉMJÁNOSSOMORJA                         16.55 óra CSORNAKORONCÓ
12.20 óra AJKALIPÓT                                                         17.20 óra SVSEMÉNFŐCSANAK
12.45 óra VIDEOTON PA – ÖTTEVÉNY                               17.45 óra GYIRMÓTMTE
13.10 óra AJKAGYŐRI ETO FC                                         18.10 óra TATABÁNYASVSE
13.35.óra VIDEOTON PA – VESZPRÉM                               18.35 óra GYIRMÓTCSORNA

 

ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS
2012. január 22. (vasárnap délelőtt) 2012. január 22. (vasárnap délután)
SÁRGA CSOPORT                  ZÖLD CSOPORT                 PIROS CSOPORT                  KÉK CSOPORT
„B” csoport 3.helyezett     „A” csoport 3.helyezett         „B” csoport 1.helyezett            „A” csoport 1.helyezett
„B” csoport 4.helyezett      „A” csoport 4.helyezett        „B” csoport 2.helyezett            „A” csoport 2.helyezett
„D” csoport 3.helyezett     „C” csoport 3.helyezett        „D” csoport 1.helyezett           „C” csoport 1.helyezett
„D” csoport 4.helyezett     „C” csoport 4.helyezett        „D” csoport 2.helyezett           „C” csoport 2.helyezett

 

9.00 óra A4C4                                 13.30 óra A2C2
9.20 óra B4D4                                13.50 óra B2D2
9.45 óra A3C4                                 14.15 óra A1C2
10.05 óra B3D4                              14.35 óra B1D2
10.30 óra A4C3                              15.00 óra A2C1
10.50 óra B4D3                              15.20 óra B2D1
11.15 óra A3C3                              15.45 óra A1C1
11.35 óra B3D3                              16.05 óra B1D1
12.00 óra S4- Z4 15-16.helyért        16.30 óra P4- K4 7-8.helyért
12.20 óra S3- Z3 13-14.helyért        16.50 óra P3- K3 5-6.helyért
12.45 óra S2- Z2 11-12.helyért        17.15 óra P2- K2 3-4.helyért
13.05 óra S1- Z1 9-10.helyért          17.35 óra P1- K1 1-2.helyért

Tabella

Poz.
Csapat
M
P
1
15
38
2
Gyirmót
15
29
3
Kozármisleny
15
28
4
Tatabánya
15
26
5
FC Ajka
15
26
6
15
24
7
Veszprém
15
21
8
Videoton II
15
20
9
Baja
15
18
10
Soproni VSE
15
18
11
15
17
12
15
16
13
SZTK-Erima
15
16
14
BKV Előre
15
14
15
Budaörs
15
14
16
Pálhalma
15
9

Football Club Tatabánya

Enterprise Limited Kft.