Parádés teljesítménnyel nyerte az Alcufer kupát Győrben a Duna FC Tatabánya. A döntőben büntetőkkel bizonyultak jobbnak a mieink a Veszprém gárdájánál. Boros Tamás érdemelte ki a legjobb kapus címet.
A szombati nap után a felsőházi rájátszást is két győzelemmel kezdtek a mieink a Kék csoportban. Narancssárgában léptek parkettre a mieink, amely a harmadik számú mezünk lesz a bajnokságban. Erre azért volt szükség, mert néhány csapat hasonló színösszeállításban szerepel, mint mi.
Duna FC Tatabánya - Ajka 3-1
G: Sitku, Kovács, Boros
Az ajkaiak szereztek vezetést, ám sikerült fordítanunk. Az utolsó percben mezőnyjátékost hozott be ellenfelünk az egyenlítés érdekében, de ráfizetett: Boros megfogta a lövést, majd az ellenfél kapujába dobta a labdát.
Duna FC Tatabánya 3-0
G: Béres, Kovács, Móri
Jól jellemzi a találkozót, hogy az ellenfél edzője, Klement István, azt mondta szakmai igazgatónknak: csak ellenetek nem volt esélyünk.
A csoportot ezzel megnyertük, így jöhetett a finálé a másik csoportgyőztes Veszprém ellen.
Duna FC Tatabánya - Veszprém 2-2 büntetőkkel 9-8
G: Böjte, Germán
Már a második percben a veszprémi kapuba került a labda, egy remek Kovács passz után Böjte volt eredményes. A hatodik percben Bosnjak egyenlített, majd két perc múlva Germán lövésébe még beleszúrt az ellenfél védője, így nem háríthatott az ellenfél portása. Nem tudtuk megtartani az előnyt, így a kiírás értelmében jöhettek a büntetők. Nálunk sorrendben Béres, Sitku, Lajtos, Kovács, Móri, Böjte, Simkó betalált, a hetedik körben az ellenfélnél Farkas hibázott, így a miénk a kupa.
A torna lebgjobb kapusa Boros Tamás lett, nem érdemtelenül!
Sok idő nincs a pihenésre, hiszen hétfőtől csütörtökig napi két edzése lesz a csapatnak, majd pénteken elutazik a gárda Horvátországba egyhetes edzőtáborba. A héten több próbajátékos érkezik a csapathoz, néhányan pedig távoznak az együttestől. Ezekről is hamarosan beszámolunk.