Pénteken este érkezett Umagba csapatunk az egy hetes felkészülésre, majd szombaton tréningezett és edzőmeccset játszott. Zoran Vujovics góljával legyőztük horvát ellenfelünket, Vasárnap két edzésünk volt, Legközelebb kedden lépünk pályára, az első osztályú Zapresics ellen.
Duna FC Tatabánya - NK Buje 1-0 (0-0)
Dombai - Almási, Böjte, Izing, Farkas András - Móri, Milanovics, Toni Kacunics, Lajtos - Zoran Vujovics, Igor Prijics
Csere: Tóth, Germán Tamás, Szabacsics Richard, Gyulai
Több próbajátékos is szerepelt a meccsen. A két horvát - Kacunics és Prijics jó benyomást tett a szakvezetésre, de a nyáron még újra megnézzük őket. Farkas András a Kecskemétből érkezett és tölt velünk egy hetet, az utánpótlás válogatott védő sorsa ezután dől el. Germán Tamás jelenleg klub nélküli, róla is később születik döntés.
Szekér Dávid hétfő este érkezik a kerethez, Vincze István szakamai igazagató társaságában. Szekérék győzelemmel zárták az NB II-es válogatott túráját, az Egyesült Államok ligaválogatottjánál bizonyultak jobbnak 1-0-ra.
Az azeriek elleni döntetlen, majd a Rubin Kazany második csapatának magabiztos legyőzése már jelezte, jó formában vannak a törökországi edzőtáborozáson résztvevő NB II-es válogatott tagjai. Ugyanakkor Dárdai Pál szövetségi edző a harmadik találkozó előtt figyelmeztette játékosait, ezúttal vár majd rájuk a legnehezebb próbatétel.
Az amerikai csapat játékosai fizikailag felülmúlták az előző két ellenfelet, akadtak közöttük kifejezetten érett, jó labdarúgók. Ezért is dicséretes az újabb győzelem. A találkozón ezúttal is – egy kivétellel – szóhoz jutott minden játékos, amire alkalmasint azért is szükség volt, mert a kinti terhelés miatt néhányukon már a fáradtság jelei is mutatkoztak.
Örömteli volt azonban látni a kinti stáb tagjainak, hogy óriási akarással, a játék iránti alázattal, s a címeres mez iránti tisztelettel hajtott mindenki. A találkozó egyetlen gólja a 48. percben esett, a csapatkapitány, a mindhárom mérkőzést végigjátszó Makra Zsolt szerezte.
„Ismét némi megilletődöttséggel kezdett a csapat, de aztán fokozatosan magára talált – mondta értékelésében Dárdai Pál szövetségi edző. – A gól, ahogy a korábbi találkozókon is, megnyugtatta a társaságot, s attól kezdve irányítottuk a játékot. Talán ez volt a legnehezebb mérkőzésünk, a nehezebb győzelem, egyszerűen azért, mert most játszottunk a legerősebb ellenféllel.”
A szövetségi edző hangsúlyozta, minden játékosa rendkívül jól végigdolgozta az edzőtábort, biztosan látszik majd rajtuk, hogy nem semmittevéssel, hanem komoly szakmai munkával töltötték a kinti napokat. Elismerését fejezte ki a kinti stábnak, mert jó ellenfeleket, jó edzéslehetőségeket, jó pályákat sikerült lekötni, ezek is hozzájárultak az edzőtábor sikeréhez. Külön kiemelte segítői, Löw Zsolt és Kövesfalvi István munkáját is.
Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója, a Magyar Labdarúgó Szövetség NB II-es bizottságának elnöke így összegzett: „Három mérkőzésen két győzelmet, s egy döntetlent ért el a csapat, öt szerzett gól mellett mindössze egyet kapott, azt is tizenegyesből. De nem csak ennek alapján, hanem a látott edzésmunkát is figyelve mondhatom, jól dolgozott mindenki. A Dárdai Pál, Löw Zsolt és Kövesfalvi István alkotta edzői stáb megmutatta, hogy bármilyen szakmai feladat ellátására alkalmas.”
(forrás: mlsz.hu)
NB II-es válogatott–Egyesült Államok ligaválogatottja 1-0 (0-0)
A magyar csapat összeállítása: Szántai Levente – Preklet Csaba, Menyhért Gergő (Kornis Attila, 46.), Makra Zsolt, Szekér Dávid (Czár Richárd, 65.) – Bene Attila (Bognár István, 60.), Menyhárt Attila (Kenderes Zoltán, 46.), Petneházi Márk (Kónya Márk, 46.), Zámbó Bence (Mundi Roland, 46.) – Sós Márkó (Oláh Gergő, 30.), Rácz Ferenc (Varga Tamás, 60.)